A technológiai fejlődés hatása a közlekedésre

A technológiai fejlődés hatása a közlekedésre

Az informatika hadi technológiából nőtte ki magát lakossági lételemmé. Erre az 1970-es években került sor Amerikában, azóta pedig a számítógépek kisebbek és gyorsabbak lettek. Az első generációk még neoncsöves óriások voltak egy szobában. Mára azonban az internettel együtt fontosak a napi ügyintézésben, mert a cégek gyakran küldenek hivatalos elektronikus leveleket és dokumentumokat egymásnak vagy csak a dolgozóik számára néhány munkával kapcsolatos információt. A szövegszerkesztők és más programok pedig a jelentések és más dokumentumok elkészítésében vannak a segítségünkre. De a munka mellett szórakozásra is használhatjuk az informatikai vívmányokat. Megnézhetünk egy jó filmet reklám nélkül. Az informatikusok azonban a számunkra hasznos programokat írják meg különféle programnyelveken. Ezeket pedig mi fel is használjuk, hogy megkönnyítsük a saját dolgunkat. A dabasi mérnök állások hirdetésére specializálódott weboldalon informatikusok mellett például repülőtéri munkatársakat is keresnek a cégek. A repülés Ikarusz mondája óta az ember egyik nagy vágya volt. A technikai feltételei ennek a 19. század végén már megteremtődtek, de valósággá csak a 20. század elején vált. Személyszállítási célra pedig a második világháborút követően kezdték el használni. Ekkor vált szükségessé az, hogy a pilóták mellett segítők is legyenek a gépeken, de a reptereken is legyen kiszolgáló személyzet. Magyarország reptereinek jelentős része a szocialista érában készült, hogy az orosz vadászgépek fel és le tudjanak szállni. Manapság azonban azok amelyek még működnek, már inkább sétarepülés céljából lettek megtartva. Magyarországon csak két város rendelkezik nemzetközi forgalmat is lebonyolító reptérrel. Budapest, a főváros és Debrecen. Mind két város repterén vannak segédszemélyzetek, akik a jegyeket, a poggyászokat és az utasokat is ellenőrzik. A poggyászok berakodása a poggyászberakó munkásokra hárul, de ők azok szintén, akik az úticélunkra való megérkezést követően ki is pakolnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük