Makó

MakóMakó Csongrád megyében található város. Szegedhez és a román határhoz is közel fekszik. Már a bronzkorban is lakták a környékét. A honfoglalás után Ajtony nemzettségének elődjéhez tartozott. 1027-ben István király Ajtony legyőzése után hozta létre Csanád vármegyét melynek első püspöke Szent Gellért lett. 1247-ben már említik oklevelek, de 1299-től ismert Makófalvaként, ami később lekopott a névből. A 15-16. században már mezővárosi szerepkört látott el, de még falu volt. 1332-ben már plébániája volt. A törökök először 1551-ben támadták meg, előtte ajándékokkal váltotta meg magát. A mohácsi csatát követően még Szapolyai János is megfordult itt.  1552-ben ugyan felgyújtották a települést de ez nem változtatta meg a tényt, hogy továbbra is virágzott. 1596 és 1603 között néptelen település, 1608-ban Báthory Gábor erdélyi fejedelem védelmébe vette és mezővárossá nyilvánította. De mivel az erdélyi fejedelmek függtek a törököktől, így szultáni birtok is volt egyben Makó. 1699-ig ismét néptelen volt a város. A pozsonyi oklevél kiadása után kezdődött meg az újra település, majd 1730-ban Csanád vármegye székhelye lett. Mária Terézia azonban a csanádi püspökség birtokává tette. 1780-ban bíráskodási jogot kapott a város. Az 1848 -as eseményekben részt vett a város. Fejlődése a dualizmus alatt felgyorsult, 1883-ban már vasúttal is rendelkezett. Szeged után itt volt aszfaltozás és villany másodikként. Az első világháború után szerb-román-francia megszállás alá került. Elvesztte bánsági és erdélyi piacait. 1952-től Termelőszövetkezeti város volt. 1963-ban megnyílt a fürdő miközben a város lassú fejlődésnek indult.  1971-től városi ranggal bír. Az interneten fellelhető makói mérnök álláshirdetéseket böngészve láthatjuk, hogy nagyon sok álláslehetőség van a városban, szinte bármely területen el lehet helyezkedni. Jelenleg többek között például szobafestőt keresnek. Az ember előbb vallási dolgokat festett, freskókat, szobrokat és képeket. Mindezt az adott kor eszméinek megfelelően. Az otthonának kinézetével a kora újkor folyamán kezdett foglalkozni. Rájött, hogy ha kifesti a falait is akkor élhetőbbé teheti az otthonát akár festményekkel és vagyontárgyakkal is. Ez persze a polgárosodás előtt a nemességnek volt megengedett, mert ők ezzel is a társadalmi hovatartozásukat akarták jelezni. A 19. században miután a polgárosodás folyamata lezárult, a középpolgárok is szerényebben, de utánozták a gazdagabb réteget a házuk festésével is. A legszegényebbek csak a mésszel való tisztasági festést engedhették meg maguknak. A szocialista érában a társadalmi egyenlőségre törekedtek, az alsóbb néprétegekben ez sikerült is de a pártvezetés, az elit mégis jobban élt pedig minden köztulajdon volt.  Ma a festő szakember által végzett munka arra hivatott, hogy a házunk helységei olyan színnel legyenek kifestve, amely nem csak hangulatban passzol az emberhez, hanem a bútorok is összhangban legyenek a szobával és annak funkciójával, legyen az háló, ebédlő, vagy nappali.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük